A kezdet ködös. Talán volt egyszer, hogy Kása Béla fotográfus vett egy házat Tordason, aztán jöttek a barátai, és azoknak a barátai, és mind-mind letelepedtek a faluban. Zenészek, képzőművészek, orvosok, rádiósok, kertészek. De az is lehet, hogy az egész nem így történt. Mindenesetre ezeknek a barátoknak gyerekei születtek (mi). Olyan gyerekek voltunk, akiknek a falu, az összetartozás, az összművészet a vérünkben volt. Mondhatnánk beleszülettünk a tutiba. Nőttön-nőttünk és tenni akartunk. Sokfélék voltunk, sokfélét csináltunk. 2006. november 18-án ebből született meg az első Fiatalok Összművészeti Fesztiválja, azaz a Fösztivál. Saját kedvtelésünkre indítottuk, de kiderült, hogy másokat is érdekel egy laza, feszültségektől, reklámoktól, tömegtől mentes, művészetet közvetítő buli, azaz egy „antifesztiválka". Így nem volt kérdéses a folytatás: a következő júliusi mámorban, két helyszínen került rendezésre, színdarabbal, kiállítással, koncertekkel, kürtöskaláccsal, lampionokkal és sok-sok felszabadult emberrel. A harmadik Fösztivál egy egyhetes workshoppal egészült ki, ahol érdekes zenei improvizációs műhely, recycling szoborművészet és egyéb izgalmak közül választhattak a résztvevők. Az egy hét eredményeit a falu lakosai folyamatosan, a vendégek pedig szombaton tekinthették meg. Rendezvényünk egyre szélesebb körben ismert, és idén először végre a szomszéd falu is megrendezi a Fösztivál konkurenciájának tekinthető rendezvényét. Örülünk, mert úgy látjuk, elindítottunk valamit.
Múlt
2006-ban egy baráti beszélgetés kapcsán jutott eszünkbe az ötlet, hogy a fiatal alkotóknak jó lenne rendezni egy alkalmat, amikor betekintést nyerhetnek, hogy a különböző művészeti ágakban kor- és generáció társaik hol tartanak, milyen irányzatokat követnek, hogyan és hol alkotnak. A közönség számára ez izgalmas rendezvény tud lenni, ahol egy időben hallgathatnak egy koncertet mindeközben gyönyörködhetnek vagy szörnyülködhetnek a fiatal alkotók szobraiban, festményeiben, video installációiban, utána meg egy alternatív színházi társulat előadásába csöppenhetnek bele. Saját anyagi keret híján merész volt az ötlet. Egy nagyon eklektikus, lendületes rendezvényt hoztunk össze, amelyen volt színház (VMG: Élőben), zene (Tes (NL), Riddim Colony, Copy Con, Tűz Lángja, moldvai táncház, és közös élő jam session) és kiállítás különböző magyar képző- és iparművészek munkáiból. Meglepő volt látni, hogy nulla forinttal a zsebünkben milyen buli kerekedett. Ezért tovább gondolkodtunk.
2007-ben az előző év kicsit komor novembere helyett inkább egy nyári rendezvényre gondoltunk. Július 21-én, amikor a legnagyobb rekkenő hőség van, létrejött a második Fösztivál, immár a tavalyi év tapasztalatai alapján, komolyabb költségvetéssel - ám még mindig nonprofit alapon - minőségi hangosítással, szervezéssel, látvánnyal. A program egy külföldi alkotókat is magába foglaló kiállítás, színházi előadás, versszavalás, tűzszínház és egy nagyon ütős koncertsorozat (Haragosi Group, Dawche, Tűz Lángja, Pelvax, Riddim Colony, Paul’s Angels, Ripoff Raskolnikov, Copy Con, Red Light, Malwyn, Von Yodi) lett.
2008-ban a programot bővítettük egy 6 napos összművészeti alkotótáborral, ahol a Fösztiválon fellépő alkotók egy része együtt dolgozott, és ebből született meg a fesztivál váza. Körül-belül 40 zenekar jelentkezett a harmadik Fösztiválra, így még szélesebb palettáról válogatva állíthattuk össze az igazán igényes programot. Akik tavaly felléptek: Switch, Psycho Mutans, Kingston Cruisers, Tűz Lángja, Paul’s Angels, Brakecsokkerz, Lángvirág Tűzszínház, Almássy Gonoszok. A teret egy mobilszínpaddal alakítottuk még belakhatóbbá, mellyel talán hangulatosabban körbe tudtuk zárni ezt a viszonylag nyitott sportpályát.