FAIL (the browser should render some flash content, not this).

Gyermeknap Tordason

Magyarországon 1931 óta ünneplik meg a Gyermeknapot, régebben napokat, május utolsó vasárnapján. Hagyományteremtő szándékkal 2010-től Tordas Önkormányzata a Művelődési Házzal közösen is megrendezi a helyi rendezvényt.

Tíz órától az iskola aulájában szorgoskodtak a makettezők, festették a különféle figurákat, ragasztották a repülőket. Az érdeklődők a fortélyokat Papp Györgytől, a vendég Kápolnásnyéki Makettezők Baráti Körének vezetőjétől sajátíthatták el. Mellettük Tar Csaba nemzetközi mesterjelölt sakkozó tartott kötetlen sakkelméleti foglalkozást. Játék közben több tehetséges gyermekre is felfigyelt, különösen egy tordasi kislányra.

Közben beindult a „nagyüzem” az ingyenes légvárnál, a kitelepült árusoknál is megélénkült az élet, fogyott a fagyi, édesség, hot-dog, hamburger, kürtöskalács, üdítő és lufi.

Délben megérkeztek a Bosnyák Lovas Udvar lovasai, segítői is, de sajnos az esőfelhők is. A gyermekeket nem zavarta az eső, boldogan feszítettek a lovak hátán. Szabó György nagylelkű felajánlásának köszönhetően négyesével beszállították a Budaörsi Repülőtérre a bátor jelentkező gyermekeket, akik egy sétarepülésen vehettek részt. Közben Ági és Móni „nénik” segítségével játékos vetélkedőkben mérhették össze ügyességüket a gyermekek. Öröm volt nézni az elégedett gyermekarcokat!

13 órától Róka Szabolcs a gyermekeket is bevonva előadta „A pórul járt farkas” című népmesét, mely előadás méltán vívta ki a nagyérdemű jogos elismerését.

A Ferihegyi Repülőtér viharjelzése miatt elmaradt a hőlégballonos emelkedés, de ami késik, az nem múlik! Egy később egyeztetett időpontban megtartjuk ezt az egyedülálló eseményt! A gyülekező viharfelhők miatt a rendezvény az iskola aulájában folytatódott. Beköltöztek a Tordasi Zöld Hangyák, a Maszat Alkotó Klubosok, és megérkezett az arcfestő hölgy is. Az ingyenes arcfestésnél rögtön hosszú sor alakult ki, majd kisvártatva lepkék, cicák cikáztak köztünk.

14 órától a Tordasi Szivárvány Együttes adott egy fergeteges koncertet. A Tranzit együttes fellépése most sajnos helyszűke miatt elmaradt, de egy későbbi időpontban megrendezésre fog kerülni.

Reméljük, hogy sikerül egy új hagyományt teremteni, és minden évben meg tudjuk ajándékozni a gyermekeket egy emlékezetes ünnepi rendezvénnyel!

Köszönet a Tordasi Önkormányzatnak az anyagi támogatásért, ami lehetővé tette az ingyenességet!

Köszönet az önzetlen támogatóknak:

A makettezésért Papp Györgynek, a sakkozásért Tar Csabának, a lovaglásért Bosnyák Zoltánnak és segítőinek, Szabó Györgynek a repülésért, a koncertért a Szivárvány Együttesnek! Köszönet a segítőknek is: Farkas Örs műsorvezetőnek, Hegedűs Mónikának és Sáfiánné Áginak a gyermekvetélkedőkért, Völgyi Zoltánnak a közreműködéshez, és a településőröknek, karbantartóknak a segítségért!

Németi László

kulturális szervező


GYERMEKNAP
2010. május 30. vasárnap
Sportpálya, Szabadtéri Színpad (rossz idő esetén Művelődési Ház)

10:00 Makettezés: Próbáld ki magad! A szükséges kellékek ingyenesek!
Sakkozás: Kötetlen sakkelméleti foglalkozás gyermekeknek Tar Csaba nemzetközi mesterjelölttel.
Lovaglás: a Bosnyák Lovas Udvar lovain
Ügyességi vetélkedők
Asztali jégkorongozási lehetőség
Ingyenes arcfestés!

10:00-16:30 Maszat Alkotói Klub kézműves foglalkozása
10:00-18:00 Ingyenes légvár!
Újra „Zöld Hangyák” sátor!
Egész nap gumicukor, vattacukor, kürtöskalács árusok, ráckeresztúri házi főzőtt fagyi!

13:00 Róka-Móka Mesetára: A pórul járt farkas
Székely népmese, Róka Szabolcs mesés-zenés előadásában.

14:00 Tordasi Szivárvány Együttes
15:00 Népszerű gyermekdalok a Tranzit együttestől
16:00 Retro party a Tranzit együttessel!
16:00 Motoros ernyő: A szerencsések Szabó Györggyel repülhetnek!
17:00 Hőlégballonos emelkedés: Tisza Repülő Klub 20 méter magas Weber ballonjával.
A légi bemutatók csak megfelelő időjárás esetén kerülnek megrendezésre!


Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
Információ:+36-20-359-77-36


 

RENDEZVÉNYEK 2010

© 2007. Tordas.hu     All rights reserved.  Kapcsolat